Ugrás a fő tartalomra

Nyelv

Magyarországtól Franciaországig Trabanttal? Élménybeszámoló az útról - technikai fejezet #Trabant2Paris


Utólag sokat gondolkoztunk azon, hogy mikor is fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy vegyünk egy Trabit. Őszintén szólva, még azt sem tudnánk megmondani, hogy milyen évszak volt. Rémi sokat viccelődött azzal, hogy vesz egy Trabantot, a barátok és a család mindig vegyes érzelmekkel fogadta ezt a kalandvágyát. Végül mindenki belátta, hogy egy ilyen út megszervezésével semmit sem veszthetünk.


Március elejétől a viccelődés komoly tervezésre váltott át. A Használtautó weboldalon rendszeresen figyelemmel követtük az eladó Trabantokat.
Ekkor még nem voltunk abban biztosak, mit is szeretnénk igazán: egy Trabant 1.1-es modelt, amely négy ütemű, VW motorral felszerelt, vagy a két ütemű 601-est.
Nyilvánvaló, hogy a Trabant 1.1 egyszerűbb és biztonságosabb megoldásnak tűnt, de aztán kiderült, hogy ezt a változatot nem tudnánk Franciaországban regisztrálni. Ugyanis ez csak oldtimerként lehetséges. Az oldtimerré nyilvánítás első számú feltétele az autó kora, aminek meg kell haladnia a 30 évet. Kizárólag a Trabant 601 típusú autók érték még csak el ezt a kort.

Beletelt egy kis időbe, amíg kibogoztuk a szabályozásokat, ezért eleinte, májusban, megnéztünk néhány Trabant 1.1-es autót is. Sokszor csalódottan kellett azonban távoznunk, mert a legtöbb jármű tiszta rozsdás volt. 
Júliusban ismételten Magyarországon jártunk, hogy felkutassuk a mi kis autónkat. Ekkor született meg a döntés az autó típusáról is. Azon nyomban a helyére kerültek a dolgok, még a döntéshozás éjszakáján találtunk egy új hirdetést. Másnap reggel felvettük a kapcsolatot az eladóval, este már autónézőben voltunk, és két óra beszélgetés után, a miénk volt a Trabi.


Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert az autó mindössze 17 km-re volt tőlünk. A boldogság még ennél is nagyobb volt, mert ráadásul, ez egy kék Trabant volt, pontosan mint a "Go Trabi go" című filmben!

Egy hét jutott az adminisztrációs feladatokra és az autó felkészítésére. 

Trabant 601 info kezdőknek

Mi is teljes mértékben amatőrök voltunk a témában, menet közben tanultunk. Szerencsére az alapok elsajátítása annyira nem bonyolult.

Néhány technikai információ



Motor:Kétütemű, két henger
Hűtés:léghűtés axiálventillátorral
Fékek:Négy dobfék
Áttétel:első sebesség: 4.08
második sebesség 2.32
harmadik sebesség: 1.52
negyedik sebesség: 1.103
végáttétel: 4.33
Üzemanyag:eredetileg 86-os oktánszámú benzin - mi 98 oktánszámút használtunk
Olaj:kétütemű motorolaj -  a vélemények megoszlanak a szintetikus vagy normál változatról 
Üzemanyag és olaj aránya:1 : 40 - manapság direkt a tankban keverjük
Vmax:100 km/h - gyakorlatban inkább 80 km/h, 90 km/h lejtőn, 40 km/h emelkedőn
Fogyasztás7 l / 100 km

Már anno is szükség volt pótalkatrészekre, leginkább a gyertyák mondták fel a szolgálatot, ugyanis ezek gyorsan bepiszkolódnak az olajtól. 

Internetes keresgélések, telefonálgatások, autó alkatrészes boltok felkeresése után nekünk is sikerült a legtöbb pótalkatrészhez hozzájutnunk. Szerencsére menet közben csak a gyertyákat kellett egyszer kicserélnünk, később rendszeresen tisztán tartanunk. Illetve Rémi egy elöregedett csövet is újjal pótolt, de csak a biztonság kedvéért.


Útnak indulás előtt új autó kürtre volt szükségünk, illetve néhány kisebb igazítást végeztünk az autón (pl.: benzin csövek bilinccsel való rögzítése).

Igyekeztünk minél kevesebb dologgal utazni, hiszen ha lerobbantunk volna, nehéz lett volna mindent magunkkal cipelni. Csak a nagy túra hátizsákokat, kempingfelszerelést, némi élelmiszert pakoltunk be. 



Így szeltük keresztül Európát 10 nap alatt, Magyarországtól egészen Franciaországig egy Trabanttal. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Van, hogy muszáj tervet változtatni

Armor vagy Argoat? Tengerpart vagy erdei túra? A válaszunk, mindkettő! Kifaggatunk egy helyi barátot, mégis hova mehetnénk kempingezni a régióba. Természetesen, rengeteg a lehetőség, végül egy erdei kirándulás mellett döntöttünk. De van egy híres közmondás. Ismeritek, ugye? Ember tervez, Isten végez. Verőfényes napsütésben indultunk útnak, rövidnadrágosan, szandiban. Délben piknikeztünk, majdnem hogy, túl meleg is volt. Néhány óra múlva, azonban sötét felhők kúsztak be a láthatáron, a hőmérséklet visszaesett, na és persze a hangulatunknak is annyi volt! Ilyen esetben, két dolgot tehetünk: makacson ragaszkodunk az eredeti tervez, amit minden áron véghezviszünk. hajlandóak vagyunk feladni az eredeti elképzelést, és reméljük, hogy valahol a közelben süt a nap.   Bár a program változik, mégsem kell elhalasztanunk a kempingezést. Szerencsére az időjárás jelenés szerint a tengerpartot elkerülte a vihar. Így történt, hogy ...

Kirándulás a környéken

Mindig is kedvünkre való volt kirándulni menni. Amikor még Münchenben laktunk,  lehetőségünk nyílt arra, hogy minden hétvégén új tájakat fedezzünk fel, és túrázzunk egy jót az Alpokban. Nem sokkal ezután Dél-Amerikában jártunk, Patagóniát utaztuk be egy hátizsákkal. Így mikor végül Nantesban kötöttünk ki, egyértelműnek tűnt, hogy a hétvégéken nem fogunk otthon ülni. Csak egy bökkenő van! A környék nem igazán híres a hegyeiről, mert hogy, egy sincs a közelben... Tehát körülnéztünk, hogy mire van errefelé lehetőség, találtunk is egy pár  érdekes túraútvonalat, amelyek kis patakokat követve, szántóföldeken, szőlősökön vezetnek keresztül.  Mikor menjünk? A legkellemesebb egy munka utáni nagy séta, ami kicsit elszakít a hétköznapok zsongásától. Amikor lóg az eső lába (nem vicc!) Errefelé gyakrabban fordul elő, hogy jönnek-mennek a felhők és emiatt nem merünk kimozdulni. Egy rövidebb séta azért általában belefér.  Ha nincs kedvünk egy órát az autóban üln...

Mont Saint Michel két különböző szemszögből

Már több mint 1000 éve Franciaország egyik legékesebb gyöngyszeme. Egykor a szigetet csak apály idején, gyalogosan lehetett megközelíteni. Ez veszélyes vállalkozás volt a futóhomok és a hirtelen emelkedő dagály miatt. Manapság híd vezet az apát városba. Nem csoda hát, hogy a világ minden pontjáról érkező turistáktól szinte lépni sem lehet a történelmi város utcácskáin. Az apátság különleges építészete - lépcsőzetes, keskeny utcái - egyaránt jelentenek áldást és átkot is.  Lennie kell egy másik megoldásnak is a sziget megtekintésére! - gondoltuk, majd kerestünk egy térképet, és hamarosan meg is volt a válasz: az öböl túloldalán fekvő  Les Falaises de Chameaux  ideális kilátópontnak tűnt.            1, A Mt St Michel rövid helytörténete  Az apátságot a VIII. században alapították, és a kezdetektől fogva népszerű zarándokhelyként szolgált. Az első szállásadó helyek és szuvenír boltok már ekkor felismerték az érkező vánd...