Ugrás a fő tartalomra

Nyelv

#Trabant2Paris - Magyarországi szakasz


Az új Trabink hamar nagy népszerűségnek örvendett, először is a család, majd a barátok körében, de még a szervizben is elismerést kaptunk.

Rajongó táborunk legfiatalabb generációja
Már az első héten levezettünk vele 300 km-t. Rémi jól koordinálta a kétütemű autót, bár az első hosszabb próba utunkon, ahová egy barátunk is elkísért, még annyira kellett koncentrálnia, hogy egyáltalán nem tudta kivenni a részét a beszélgetésből. Aztán egész gyorsan belejött a dologba!

Gyakorlat teszi a mestert

Azt tudni kell a Trabant 605-ös modellről, hogy az üzemanyag tartája mindössze 26 literes. 20 liter üzemanyag kb. 350 km-re elég. Ez idáig rendben is van, de az autóban nincs fogyasztás kijelző, helyette van egy kis műanyag pálcika, amivel nagyszerűen lehet méricskélni! A nehézségeket végül a benzin és olaj kikeverésének aránya okozza - 20 liter benzinhez fél liter olajt adunk; ezt a keveréket manapság már nem lehet előre elkészíteni. A tankolás tehát úgy néz ki, hogy olajt öntünk az üzemanyag tartájba, majd rátankolunk.

Elméletben ez nagyon jól működik, de lássuk a gyakorlati részt!

1. Tartsd észbe, a megtett kilométerek számát!
2. Közeledik a tankolás ideje, addig várunk, amíg belefér 20 liter benzin és fél liter olaj.
3. Megállunk, pálcika bele az üzemanyag tartájba, méricskélünk. Még mindig túl sok az üzemanyagunk, ez meg hogy lehet??
4. Kis idő elteltével már érezni lehet az autón, hogy szükség lesz egy tankolásra. Még mindig átkapcsolhatunk tartalék üzemmódra. Ez vezetésközben történik meg, megállás nélkül.
5. Tartalék üzemmód, irány a benzinkút!
6.Emelkedő! A motor hirtelen leáll, nem kapott elég üzemanyagot.
7. Ilyenkor még könnyen újra indul a gépezet, csak picit kaptunk szívrohamot.
8. Érkezés a benzinkútra, pálcika bele a tartájba, méricskélés. Még mindig van 6 liter üzemanyagunk! Hihetetlen!
9. Döntés előtt állunk: így is tankolunk, de a benzin-olaj arányunk nem lesz megfelelő, vagy megismételjük az előző lépéseket 5-től 8-ig.

Oké, nem volt ez mindig ilyen stresszes, de nem egyszerű a kezdő Trabant tulajdonosok élete!

Merre jártunk Magyarországon?


Klikk a városokra a mellékelt jegyzetekért! Rémi a térkép felelősünk, még dolgozik a magyar fordításon ;)


Menet közben

                Rövid tapasztalatszerzés után, ideje volt útnak indulni Franciaországba. Sajnos rossz időt fogtunk ki az indulás napján. Viharos szél volt, ami némi esővel is járt. Ekkor fedeztük fel, hogy az ablaktisztító lapátjaink olyan öregek, hogy jóformán semmit sem érnek. Amatőr hiba… Szerencsére találtunk egy autó alkatrészest, ahol 500 forintért beszereztünk egy ablaktörlő lapátot, igen, csak egyet, mert ez volt az utolsó a boltban.


Somló-hegy
Sopron
Igyekeztünk olyan útvonalat választani, amitől kis forgalmat reméltünk. Ennek ellenére sokan voltak az utakon; traktorok, kamionok és más lassú, hozzánk hasonló kis teljesítményű autók. Az utak állapota is kritikus, Nagyvenyimtől a határig mindenhol, következetesen egy kilométerenként kint volt a „Vigyázat! Úthibák 1 km” tábla. Nagyon örültünk, mikor végre elértük Sopront. A város jelenleg felújítás alatt áll, eléggé fel van túrva, de még így sem sokat vesztett bájából. 


Szállás

                A Fertő tó mellett szerettünk volna kempingezni. Fertőrákoson találtunk egy roppant kedves kis helyet. A Szt. Kristóf Sátorszállás egy hagyományos parasztházból lett átalakítva, teljesen felszerelt konyhával, terasszal, fából készült piknik asztalokkal, játszótérrel, tűzrakó hellyel várja vendégeit. Igaz, férőhely tekintetében limitált, tulajdonképpen az udvar áll a sátorozók és lakókocsik rendelkezésére. Az ott dolgozók rendkívül kedvesek, és beszélnek angolul, németül és franciául is, sok volt a külföldi vendég. Extra, hogy gyors, ingyenes WiFi használatot biztosítanak. 

Fotó: Szt. Kristóf Sátorszállás, Fertőrákos


Találkozások

A megtett 1800 km alatt, minden egyes nap kedves, kíváncsi emberek keresztezték az utunkat.

Sopron: egy idős hölgy szóba elegyedett velünk az utcán, a Trabi mellett. Visszaemlékezett a saját Trabantjukra, örült, hogy ’ezek az autók még mindig mennek’. Mesélt a vizsla kutyájukról, aki kisajátította az anyósülést. Bevallotta, hogy utólag bánja már, hogy eladták az autót.

Fertőrákos kemping:
Recepciós: Mit látnak szemeim, egy kék ékszerdoboz!”
Trabant bemutató egy három tagból álló családnak. A gyerekek mindent meg akartak tudni, nézni és tapogatni az autón.

Nem beszélve a mindennapos röpke kérdésről: „Hány éves ez az autó?”. Ezen kívül mindig akadt pár ember, aki menet közben integetett, dudált, ránk köszönt, villogott, ránk mosolygott, vagy meglepetten megbámult minket. Egyértelmű volt a kezdetektől fogva, hogy egy régi, aranyos, kék autó összehozza az embereket. Már ezért megérte megtenni ezt a nagy utat!

Útvonal - 1. szakasz, Magyarország



Kép galéria

Esti séta Fertőrákoson



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Van, hogy muszáj tervet változtatni

Armor vagy Argoat? Tengerpart vagy erdei túra? A válaszunk, mindkettő! Kifaggatunk egy helyi barátot, mégis hova mehetnénk kempingezni a régióba. Természetesen, rengeteg a lehetőség, végül egy erdei kirándulás mellett döntöttünk. De van egy híres közmondás. Ismeritek, ugye? Ember tervez, Isten végez. Verőfényes napsütésben indultunk útnak, rövidnadrágosan, szandiban. Délben piknikeztünk, majdnem hogy, túl meleg is volt. Néhány óra múlva, azonban sötét felhők kúsztak be a láthatáron, a hőmérséklet visszaesett, na és persze a hangulatunknak is annyi volt! Ilyen esetben, két dolgot tehetünk: makacson ragaszkodunk az eredeti tervez, amit minden áron véghezviszünk. hajlandóak vagyunk feladni az eredeti elképzelést, és reméljük, hogy valahol a közelben süt a nap.   Bár a program változik, mégsem kell elhalasztanunk a kempingezést. Szerencsére az időjárás jelenés szerint a tengerpartot elkerülte a vihar. Így történt, hogy ...

Kirándulás a környéken

Mindig is kedvünkre való volt kirándulni menni. Amikor még Münchenben laktunk,  lehetőségünk nyílt arra, hogy minden hétvégén új tájakat fedezzünk fel, és túrázzunk egy jót az Alpokban. Nem sokkal ezután Dél-Amerikában jártunk, Patagóniát utaztuk be egy hátizsákkal. Így mikor végül Nantesban kötöttünk ki, egyértelműnek tűnt, hogy a hétvégéken nem fogunk otthon ülni. Csak egy bökkenő van! A környék nem igazán híres a hegyeiről, mert hogy, egy sincs a közelben... Tehát körülnéztünk, hogy mire van errefelé lehetőség, találtunk is egy pár  érdekes túraútvonalat, amelyek kis patakokat követve, szántóföldeken, szőlősökön vezetnek keresztül.  Mikor menjünk? A legkellemesebb egy munka utáni nagy séta, ami kicsit elszakít a hétköznapok zsongásától. Amikor lóg az eső lába (nem vicc!) Errefelé gyakrabban fordul elő, hogy jönnek-mennek a felhők és emiatt nem merünk kimozdulni. Egy rövidebb séta azért általában belefér.  Ha nincs kedvünk egy órát az autóban üln...

Mont Saint Michel két különböző szemszögből

Már több mint 1000 éve Franciaország egyik legékesebb gyöngyszeme. Egykor a szigetet csak apály idején, gyalogosan lehetett megközelíteni. Ez veszélyes vállalkozás volt a futóhomok és a hirtelen emelkedő dagály miatt. Manapság híd vezet az apát városba. Nem csoda hát, hogy a világ minden pontjáról érkező turistáktól szinte lépni sem lehet a történelmi város utcácskáin. Az apátság különleges építészete - lépcsőzetes, keskeny utcái - egyaránt jelentenek áldást és átkot is.  Lennie kell egy másik megoldásnak is a sziget megtekintésére! - gondoltuk, majd kerestünk egy térképet, és hamarosan meg is volt a válasz: az öböl túloldalán fekvő  Les Falaises de Chameaux  ideális kilátópontnak tűnt.            1, A Mt St Michel rövid helytörténete  Az apátságot a VIII. században alapították, és a kezdetektől fogva népszerű zarándokhelyként szolgált. Az első szállásadó helyek és szuvenír boltok már ekkor felismerték az érkező vánd...